Cum Deo pro Patria et Libertate! - Istennel a hazáért és szabadságért!

Üdvözöljük a KDNP Szigethalmi Szervezetének honlapján!

2015. június 17., szerda

Hazafias Versek Szavalóversenye és Nemzeti Összetartozás Napja - Összefoglaló

Trianoni programsorozat összefoglaló:
  1. Hazafias Versek Szavalóversenye
2015.05.29-én 16:00 órakor vette kezdetét az immáron ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Hazafias Versek Szavalóversenye, amelyet ezúttal is a Trianon Emlékbizottság Szigethalom és a Szigethalmi Római Katolikus Egyházközségért Közhasznú Alapítvány szervezett.
Ebben az évben Bugyi, Dunavarsány, Halásztelek, Szigethalom és Tököl általános iskoláinak diákjai vettek részt a versenyen két korcsoportban.
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy idén a Szigethalmi Szent István Általános Iskola részéről senki nem vett részt a versenyen, szemben a korábbi évek gyakorlatával.



A verseny háziasszonya, egyik szervezője, a zsűri egyik tagja Vaslaki Judit magyar szakos tanár, a halásztelki Bocskai István Oktatási Központ könyvtárosa volt, aki a regisztrációt követően köszöntötte a megjelenteket, és bemutatta a zsűri további tagjait: Balázs Sándor költőt, az IRKA vezetőjét (aki a zsűri elnöke is egyben), Mabani-Kelemen Lillát, a szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola tanárnőjét és id. Balázs Miklóst, a KDNP Szigethalmi Szervezetének tagját, a Hazafias Versek Szavalóversenyének szervezőjét.

A színvonalas szavalatokat követően, amíg a versenyzők és a vendégek izgatottan várták az eredményhirdetést, a zsűri meghozta döntését:

5-6. évfolyam helyezettjei:
  1. Balázs Laura, a halásztelki Bocskai István Ref. Okt. központ tanulója
  2. Györkös Ágoston, a tököli Weöres Sándor Ált. Isk. tanulója
  3. Iszák Alexandra, a szigethalmi Széchenyi István Ált. Isk. tanulója
7-8. évfolyam helyezettjei:
  1. Baller Lilla, a tököli Weöres Sándor Ált. Isk. tanulója
  2. Sallai Dóra, a dunavarsányi Árpád Fejdelem Ált. Isk. tanulója
  3. 1, (megosztott) Sánduj Sára, a dunavarsányi Árpád Fejdelem Ált. Isk. tanulója
    2, (megosztott) Péterfi András, a szigethalmi Széchenyi István Ált. Isk. tanulója
    3, (megosztott) Landi Zsombor, a halásztelki Bocskai István Ref. Okt. központ tanulója



Miután Balázs Sándor zsűrielnök, és Mabani-Kelemen Lilla tanárnő megosztották véleményüket, tanácsaikat a versenyzőkkel, a zsűri ismertette a helyezéseket.
Vaslaki Judit szervező átadta az okleveleket, emléklapokat és a könyvjutalmakat. Aki nem ért el helyezést, az sem távozott üres kézzel. Balázs Sándor író, költő saját könyvét is hazavihették a szerencsés versenyzők.
A két kategória nyertesei június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján nagyközönség előtt szavalhatják el győztes versüket.




Köszönjük a szigethalmi Hegedüs Géza Városi Könyvtárnak, Luttenberger Katalin könyvtárvezetőnek, hogy biztosította a verseny helyszínét.
Köszönjük mindenkinek, aki részvételével megtisztelte a szavalóversenyt!

  1. Nemzeti Összetartozás Napja
2015.06.04-én 16:00 órára gyűltek össze a Szigethalom és környéki polgárok, hogy közösen emlékezzenek meg Magyarország legnagyobb nemzeti gyásznapjáról, a trianoni békediktátum aláírásának 95. évfordulóján.
A programsorozat az elmúlt években az idei évre városi rendezvénnyé nőtte ki magát - ami nem jöhetett volna létre a polgármester együttműködő hozzáállása nélkül -, amelynek szervezője és támogatója a Trianon Emlékbizottság Szigethalom, a Szigethalmi Római Katolikus Egyházközségért Közhasznú Alapítvány, és a KDNP Szigethalmi Szervezete voltak.


A megemlékezés a Városi Szabadidőközpontban kezdődött, ahol Balázsné dr. Gyökér Dorottya, az emlékest háziasszonya nyitotta meg a rendezvényt.


A Himnusz közös eléneklése után Tóth József, a KDNP Szigethalmi Szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd megosztott néhány gondolatot a trianoni tragédiáról.


Ezt követően Balázs Sándor költő, az IRKA vezetője szavalta el Vitéz Somogyváry Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben című, az alkalomra választott versét.


A szavalatot Prodán Gábor, görögkatolikus esperes megemlékező beszéde követte, aki közérthetően, saját életéből merített példákon keresztül adta át értékes gondolatait, emelte ki az összetartozás fontosságát határon innen és határon túl egyaránt.


A beszéd után Semes-Bogya Eszter dalénekes, fafaragó művész adta elő, énekelte el egy gitárral az „Ott, ahol zúg az a négy folyó” és „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” c. közismert, de ritkán hallott dalokat.


A beltéri programot a szigetszentmiklósi Sziget Színház kiváló művészei, Békefi Viktória és Bencze Sándor zenés, tartalmas, 20 perces előadása követte.

(Sajnos Baller Lilla, a Hazafias Versek Szavalóversenyének 7-8. osztályos kategória győztese betegség miatt nem tudott jelen lenni és elszavalni győztes versét)



A Székely Himnusz közös eléneklését követően az emlékező tömeg a vitéz Mikecz Kálmán Huszár- és Hagyományőrző Egyesület felvezetésével átvonult a Dísz téri Trianon emlékhelyre, ahol a program az alábbiak szerint folytatódott.


A Hazafias Versek Szavalóversenyének 5-6. osztályos kategóriájának győztese, Balázs Laura, a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ 6. osztályos tanulója szavalta el Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek c. versét.



Ezt követően a történelmi egyházak megjelent képviselői, Zsemberi-Szigyártó Éva nagytiszteletű asszony, és Prodán Gábor görögkatolikus esperes megáldották, megszentelték az emlékművet.

A megemlékezést a koszorúzás zárta, ahol Szigethalom Város Önkormányzata mellett a történelmi egyházak, intézmények, pártok és civilszervezetek képviselői helyezték el koszorúikat.


A Szózat közös eléneklése után emlékezőket egy állófogadásra invitálták a szervezők, ahol a finom falatok mellett egy kötetlen beszélgetés alakult ki a megjelentek között.

Köszönjük Lang Mónikának és a Városi Szabadidőközpont dolgozóinak a közreműködést, Jakab Juditnak és Domonkos Istvánnak a szakszerű és problémamentes technikai támogatást.

Balázs Miklós Gábor

További képek:

Szavalóverseny:
































Emléknapi koszorúzás: